Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


KépA halál é

s az élet együtt él bennünk, minden másodpercben újra és újra megharcolva az uralomért, és ha az élet veszít a testünk cserbenhagy bennünket.De ez nem jelenti azt, hogy nyom nélkül eltűnünk.Mindenki, aki valaha ezen a világon élt, nyomot hagyott benne, és bár testét sírba viszi, tudását és szellemiségét megőrzi az utódai számára.

 

 

Kép

 

 

 

 

Mindennek vége szakad egyszer.Minden egyes másodpercben valahol a világon átutazik valaki az ismeretlenbe.Gyakran tapasztalta, hogy az életet a haláltól elválasztó nagy forgóajtó állandóan mozgásban van.A végtelenség emberi elme által felfoghatatlan egyenletében a halandó élet jön-megy szempillantás alatt.Hogy hogyan és miért, talán jobb is, ha rejtve marad.Az egyetlen ésszerű dolog, amit az ember tehet, hogy megy a maga útján, és megpróbál élni az esélyeivel, amíg nem neki forog az ajtó.

 

 

 

 

 

 

  Álmodsz-e...

Álmodsz-e a koporsódban
Márványarcú kedvesem,
Míg a kopott sírkereszten
Eső pereg csendesen.
Láttad-e a földet, melyet
A sírásó rád dobott,
Vagy a megszűnt szívdobogás
Visszhangjait számolod.

Álmodsz-e még mennyországot
Új tavasznak hajnalán,
Boldog gyermek mosolygását,
Vadrózsát a ház falán?
Egy világot, ahol tudnak
Szeretni még emberek,
S ablakokból halk imák
És vidám dalok zengenek…

Szeretnék már megpihenni,
Megölni az álmokat,
Összetenni utoljára
E megtépett szárnyakat.
Soha többé nem hallani
Halk, távozó lépteket,
Megtöltöttek visszhangjai
Már egy egész életet…

Álmodsz-e a koporsódban,
Szelídlelkű kedvesem,
Míg kopottas keresztedről
A hollókat kergetem.
Láttad-e földet, melyet
A sírásó rád dobott,
Vagy e pokol összes kínját
S végóráját álmodod…


Álmodsz-e a koporsódban,
Márványarcú kedvesem,
Amíg kopott keresztfádhoz
Letérdelek, könnyesen…

 

 

 

 

Kép

Összetört szív oson az éjben,
Csalódottan bandukol egy sziklaszélen,
Egy óvatlan pillanatban megcsúszik a lába,
És elnyeli őt a sötétség szája.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kép

 

 

Álmodtam egy szép tavaszt, egy virágzó nyarat,

Benne éltem, de ezután is bennem marad.

Elhervadtak a virágok, hullanak a levelek,

Velük együtt hervad el szánalmas életem.

Sajnálom, hogy megszerettem,

De már mindegy, mert elvesztettem!

 

 

 

 Búcsúvers
Mikor olvasod e sorokat,
Nem találsz testemben lelket, csak romokat.
Nem kell rám többé főzni, mosni,
Érkezik mostan a halottaskocsi.
Az élet része, mi mostan a halál,
Gyászruhába öltözött a hollókamadár.
Leveti köntösét, leveti sírva,
Mikor e sorokat átfutod, én lent leszek a sírban.
Nem te tehetsz róla, nem is senki más,
Ez ügyekben egyedül csak én vagyok a hibás.
Írnék én végakaratot, de nincs nekem semmim,
Nincsen semmim, nem sírhatom ki magam senkin.
Az emlék múlik, s vele a fájdalom,
Búcsúkönnyek azok, mindet utálom.
Mint holló gyászba borul-e halálos nap végén,
Úgy nyugszom majd én is, szürke sírom mélyén.
Veled leszek mindig, lélekben nem hagylak el sosem,
Sírkövemen mindig, legyen majd egy totem.
Még talán fel sem fogod mi történik velem,
Egy utolsó percre fogd meg az én kezem.
Megfogtad kezem, egy percre itt is ragadt,
Lásd az élet kicsiny, rövid, csak egy pillanat.
Érzékeny lelkem volt, kevés az élethez,
Nem érdekel többé mások mit gondolnak,
mit éreznek.
Végre megpihenhetek egy időre,
Ne légy miattam kidőlve.
Itt nyugszom, itt kelek fel,
Itt alszom, ha jön a reggel.
Én már többé nem kelek fel,
Elsőként tőled búcsúzom el.

 

 

 

 Kép

A lány szerette,
A fiú nem.
A lány felnézett rá,
A fiú nem.
A lány szerelmet vallott,
A fiú megalázta.
A lány sírt végette,
A fiú kinevette.
A fiú csak akkor jött rá mit tett,
Amikor a lány sírjára virágot tett...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

              Kihunyt a láng                                                                                                                                                                          

Egymásra talált a fiú s a lány ,

a  fiú szépet ígért, s hitte a lány.

 

Remélte, így marad, s szerette nagyon,

s engedett a fiúnak mindent, szabadon.

 

Így voltak ők ketten,együtt boldogok,

de aztán egyszerre minden megváltozott.

 

A fiú a lányt ritkábban kereste,

a lány pedig kedvesét hiába szerette.

 

Mert a fiú szívében kihunyt a láng,

s parlagon hevert a letépett virág.

 

A lány úgy érezte:nincs miért élnie,

nincs célja semmi már;be kell fejeznie.


Amit kigondolt,  meg is cselekedte,

a fiú ezután jött rá;mindig is szerette.

 

Ott volt az a láng;nem hunyt ki egészen,

ott volt, s ott is marad mindig:a SZÍVÉBEN......

 

 

 

 

Kép   
  

 

 

 

                                                                                                 

 

 

             Egy vad éjjel

 

Süvítő szélben elindulok feléd,

Én, a kis lányka, keresi szerelmét.

Könnyeim áztatják arcomat,

De nem adom fel a harcomat !

Esik a hó,

De az emléked vadító.

Ezért megyek tovább utánad,

Rovom a kietlen utcákat.

Nem látlak sehol sem,

Mégis érzem érintésed.

Ezen a vad éjjelen csak utánad kóborlok,

Nem szeretsz már engem, arra gondolok.

Sírok mint egy kisgyerek,

Mert nem hiányzom már neked.

Másnak ígértél hűséget,

Örök bizalmat, s szerelmet.

Azt hittem, a szerelmünk örökké tart,

Nem csak egy buta, értelmetlen kaland.

Ezen a vad éjjelen csak utánad kóborlok,

Nem szeretlek már téged, ez a szomorú dolog!

 

 

Kép